Helena Dařbujánová

helenadarbujanova.cz

„A cseh dizájn egyik legismertebb alakja, akinek érzelmekkel és szenvedéllyel teli, nőies bútorai és kiegészítői nemzetközileg is ismertek. Saját márkáját több mint egy évtizede hívta életre, és már a 2009-ben rendezett párizsi Maison & Objet kiállításon történt debütálása is zajos sikert aratott. Azóta is rendszeresen szerepel nemzetközi kiállításokon, válogatásokban, munkáját több nemzetközi díjjal is elismerték.

Stílusa azonnal felismerhető: a minimalista formavilághoz rendkívül magas színvonalú kivitel, játékos színek és izgalmas kárpitok társulnak. Az összkép elegáns, a luxus érzetét nyújtja cseppnyi extravaganciával. Dařbujánová gondosan kivitelezett tárgyait cseh kézművesek – kárpitosok, asztalosok, fémművesek és üvegfúvók – készítik.

A 2021-ben bemutatott Suzanne-sorozata egy öt darabból álló, kifejezetten személyes emléktárgyak tárolására szánt, bársonybélésű fiókokkal készülő komódszéria, amelyet öt olyan nőnek ajánl, akik szakmájukban kiemelkedők, illetve személyük közel áll hozzá. A nevek között megtalálható Zuzana Čaputová, Szlovákia elnöke, valamint Leonard Cohen egyik dalának főszereplője, illetve a tervező nagymamája is.”