
PROGRAMOK
ABOUT
Határtalan design / Design without borders
A Vienna Design Weeken, a Collégium Hungaricumban látható a Határtalan design kiállítás válogatása: 14 ország 76 alkotó, a design széleskörű értelmezése, műfajok és tematikák közötti átjárhatóság 1 kiállításon.
A Bécsben látható válogatás a 2022. évi szelekció egy részéből és a korábbi évek Határtalan Design kiállításainak anyagából áll, a kiállításon összesen 14 ország 76 alkotójának munkái szerepelnek.
A 19 éves múltra visszatekintő budapesti kiállítás és rendezvénysorozat a pozsonyi kiállítást követően második alkalommal látható a magyar fővároson kívül. Az intézményi háttér nélkül megvalósított független projekt hatalmas fejlődésen ment keresztül és mára a régió egyik jelentős dizájn- és összművészeti eseményévé vált.
A DWB 20. jubileumi kiállítássorozat a bécsi kiállítást követően Budapesten és Pozsonyban folytatódik. A bécsi és a pozsonyi kiállítások fő támogatója a Nemzetközi Visegradi Alap.
A Határtalan design elnevezés a projekt nemzetköziségére, a régiós párbeszédre, az európai összetartozásra utal, a különböző művészeti ágak és tematikák közötti átjárhatóságot, a generációk közötti párbeszédet állítja fókuszba. A szervezők kifejezett szándéka, hogy bemutassák a dizájn tágan vett értelmezési lehetőségeit:
a fogalmat kiszélesítve a kreatív szemléletet, az innovációt helyezik a középpontba.
A kiállításon sorozatban gyártott darabokkal, kis szériában készülő bútorokkal és kiegészítőkkel, prototípusokkal, kísérleti darabokkal, a dizájn és a képzőművészet határán elhelyezkedő egyedi munkákkal, képzőművészeti alkotásokkal, kortárs ékszerekkel, tárgyfotókkal, társadalmi, ökológiai sőt gasztroetimológiai kérdésekkel foglalkozó projektekkel is találkozhat a látogató.
A budapesti kiállításon hagyományosan több tematikus szekció kap helyet, ezekből láthatnak válogatást a bécsi látogatók.
A kiállítás jelentős egysége a DWB VLOG, a 154 rövidfilm bemutatása. A videosorozat a 2020 évi budapesti kiállítást követően, a 2021-ben tervezett és a Covid miatt meghiúsult pozsonyi és bécsi kiállítások helyett jött létre, nemzetközi bemutatója a Dezeenel együttműködésben valósult meg.
Mivel 2022 az Üveg Nemzetközi Éve volt, ezért egy reprezentatív válogatás került bemutatásra a budapesti tárlaton, melyből Bécsben egy szűk keresztmetszet kerül bemutatásra.
A kortárs ékszertervezőket bemutató sorozat részeként minden évben egy nemzetközi és magyar válogatásra is sor kerül, melynek keretében meghatározó alkotók munkái mellett feltörekvő tervezők és egyetemi hallgatók ékszerei is láthatók.
2018-ban a tárgyfotósok kaptak kiemelt szerepet a kiállításon, ízelítőül ebből az anyagból 6 tárgyfotós munkái is szerepelnek a kiállításon.
Szervesen kapcsolódik a kiállításhoz a 2014-ben Szigeti Szilvia textiltervező kezdeményezte, TEXHIBITION című projekt, amely gyártók és a tervezők egymásra találását, együttműködését hivatott elősegíteni.
Határtalan design – Reflexiók címmel 2023 október 12 – november 26. között a FUGA Budapesti Építészeti Központban a 100 éve született világhírű Zeneszerző, Ligeti György munkásságát ünnepli a hangzó-tárgyakból rendezendő kiállítás. A kiállítás egyik legjelentősebb része Ligeti György: Musica ricercata című 11 tételes zongoraciklusára készült textilsorozat, melyről egy összefoglaló videót és a sorozat 2 darabját láthatja a közönség.
A kiállítás alapító kurátorai:
Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervező.Mindketten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztek, a stuttgarti Akademie Schloss Solitude ösztöndíjasai voltak. Szigeti Szilvia 2012 és 2020 között a stuttgarti Akademie Schloss Solitude kuratóriumának tagja volt. Tervezői munkájuk során több hazai és nemzetközi kiállításon vettek részt, emellett tevékenységüket jó néhány szakmai elismeréssel jutalmazták. Többek között elnyerték a Magyar Formatervezési Díjat, a Design Management Díjat és a Ferenczy Noémi-díjat.
1994-ben közösen alapították az Unikát Összművészeti Stúdió Bt.-t és az Eventuell Galériát, s a kreatív műhelyben létrehozott kiállításokon túl közel 200 magyar és nemzetközi esemény megvalósítása fűződik a nevükhöz. 2004 óta szervezik közösen a magyar dizájnerekre fókuszáló madeinhungaryt, 2012 óta pedig a nemzetközi alkotókra koncentráló MeeD, illetve 2014 óta a Határtalan design kiállításokat és összművészeti rendezvénysorozatot. Az eltelt évek során majd 4000 művésszel dolgoztak együtt.
Szöveg: Rothmann Gabriella
Projektpartnereink / Our project partners are:
– Budapesti Történeti Múzeum / Budapest History Museum
– Collegium Hungaricum Vienna
– Góbi Dance Company
– VŠVU / AFAD, Academy of Fine Arts and Design in Bratislava
– The Gallery of Art in Legnica
– The Jan Matejko Academy of Fine Arts in Cracow
– Łódź Art Center
– Moholy-Nagy University of Art and Design, Architecture Institute
– Moholy-Nagy University of Art and Design, Design Institute
– Resonance Gallery
– Slovak Union of Visual Arts,
– Technical university in Zvolen , Faculty of Wood Sciences and Technology / Department of
furniture and interior design,
– Vienna Design Office,
– KIÁLLÍTÁS
Collegium Hungaricum Vienna (Hollandstraße 4, 1020 Bécs)
9.22. – 5.10.
9.22. – 1.10., 10 – 19 regisztráció nélkül
2.10. – 5.10., 10 – 18 óra Látogatás előzetes regisztrációval: anmeldung@chwien.at címen
A 19 éves múltú, Budapesten évente megrendezett Design without borders (DWB) kiállítás anyagából láthat reprezentatív válogatást a közönség Bécsben a Collegium Hungaricumban.
A DWB a műfajok és tematikák közötti átjárhatóságot, a régiók közötti párbeszédet, a dizájn széleskörű értelmezését, az egyes művészeti ágak közötti átjárhatóságot helyezi a középpontba.
A kiállítás bútor-, textil-, üveg- és ékszertervezők, összesen 14 ország 76 alkotójának munkáit mutatja be.
Az intézményi háttér nélkül megvalósított független projekt az évek során a régió egyik jelentős dizájn- és összművészeti eseményévé fejlődött.
Alapító kurátorok: Szigeti Szilvia és Radnóti Tamás designerek
– FOGADÁS ÉS PERFOPRMANSZ:
szeptember 25., 17 – 19 óra
Köszöntőt mond: Méhes Márton – a Collegium Hungaricum igazgatója
Megnyitó beszéd: Ing.Reinhard Backhausen – a Reinhard Backhausen textile & circular consulting tulajdonosa
Az összművészetiséget erősítendő a kiállításhoz évek óta gazdag társművészeti programsorozat kapcsolódik. Másfél évtizedes hagyomány, hogy a Határtalan design kiállítás megnyitói alkalmával Góbi Rita táncművész Szegő Dávid dobszólójára „betáncolja” a kiállítást, életre kelti a tárgyakat. A performansz ezúttal Ligeti György zeneszerző 100. születésnapja alkalmából a Musica ricercata című zongoraciklusának egyik tételének előadásával és a műre reflektáló tánciprovizációval egészül ki, amely a kiállításon is szereplő, a zongoraciklust bemutató Kerényi Mihály rendező és Radnóti Róza által előadott zenefilm-részletre és annak inspirációjára készült egyedi textilprintek válogatásának bemutatására utal.
Performansz:
Góbi Rita (tánc)
Szegő Dávid (dob)
Radnóti Róza (zongora)
Részvétel regisztrációval.
Regisztrálni 23.9. 23-ig az anmeldung@chwien.at címen lehet.
– A CSELEKVÉS NYOMAI. MI A FŐZÉS ÉRTELME?
Dobribán Árpád képzőművész kóstolóval egybekötött előadása
Collegium Hungaricum Wien (Hollandstraße 4, 1020 Wien)
2023 szeptember 27. 17:00 órakor
Regisztráció: dobriban@me.com
Részvételi díj: 15 €
A regisztráció csak a visszigazolást követő az átutalással érvényes.
A Németországban élő Dobribán Árpád képzőművész művész három évtizede foglalkozik a főzéssel, mint művészi kérdéssel. A főzés, az állatok és növények transzformációjának összessége, a túléléshez szükséges legrégebbi kulturális technika, amely egyrészt észrevétlen és teljesen alábecsült, másrészt mindannyiunk életére a legdöntőbb hatással van. Dobribán Árpád a kóstolókkal kísért előadásaiban a reflexiót közvetlenül a tapasztalattal kapcsolja össze. Összehozza a testit és a lelkit, és így lehetővé teszi vendégei számára, hogy „élményközösséggé” váljanak. Az ízekben a cselekvések nyomai olvashatók ki.
TÁMOGATÓK
FŐTÁMOGATÓK
KULTÚRÁLIS INTÉZETEK
EGYETEMEK
SZAKMAI PARTNEREK
FOTÓK
KIÁLLÍTÓK
AT
- Christoph March, Marek Gut
- Andrea MAXA Halmschlager
- Susanne Hammer
- Margit Hart
- Katharina Mischer & Thomas Traxler
- Petra Zimmermann
- Georg Schnitzer, Peter Umgeher
- Irene Maria Ganser
CH
- Luzia Vogt
- Yasmin Knüsel
- Jonas Marguet
CZ
- Jakub Jandurek, Michaela Tomiskova
- Jiří Krejčiřík
- Lukáš Jabůrek
- Eva Růžičková
- Kristýna Mikolášková
- Helena Dařbujánová
- Marcel Mochal, Eva Mochalová
- Soňa Kopecká
- Lina Németh
DE
- Silvia Weidenbach
- Arpad Dobriban
EE
- Tanel Venre
ES
- Trinidad Conteras
HU
- Koós Daniella
- Gera Noémi – Földi Kinga
- Harsány Patrícia
- Jermakov Katalin
- Kocsor Eszter Sára
- Tóth Zoltán
- Juhász Ádám
- Józsa István
- Kass Szabó Márton
- Radnóti Tamás
- Regős István
- Rédling Hanna
- Villányi Csaba
IT
- Krill Design Team
- Federica Sala
NL
- Ela Bauer
PL
- Anna Siedlecka, Radek Achramowicz
- Ernest Wińczyk
- Izabela Sroka, Julia Cybis
- Jolanta Gazda
- Katarzyna Gemborys
- Marek Błażucki
- Oskar Zięta
- Sara Gackowska
PL ASP.LODZ
- Luiza Mężyńska
PT
- Ana Margarida Carvalho
RO
- Cleopatra Cosulet
SI
- Katja Burger, Tjaša Bavcon, and Jasmina Ferček
SK
- Andrea Ďurianová
- Zuzana Zmatekova
SK VSVU
- Dorota Sloviaková
- Emil Taschka & Branislav Laho
- Igor Kováč
- Kristýna Španihelová
- Ladislava Repkova
- Paula Malinowska
- Tímea Kepová
HELYSZÍN
KAPCSOLAT
© design without borders | Copyright | Adatkezelési tájékoztató | Impresszum