Shahar Livne

Shahar Livne – Új alapanyagok a jövőből — a Metamorfizmus – Vajon mi történne, ha a Földbe kerülő szintetikus szemét hibrid matériaként kelne új életre?

Shahar Livne különleges tárgyai és installációi a természet, a természettudományok (azon belül a biológia) és a filozófia területeit egyaránt érintő kutatások eredményeképpen születnek, narratívájuk különféle alapanyagkísérletekben ölt testet. A tudományos vizsgálatot is szolgáló dizájnprojekt alapját egy elképzelt jövő gondolata adja. „Az ember által termelt és előállított hulladék okozta környezeti változások óhatatlanul veszélyeztetik, sőt gyökeresen át is alakítják a természetet. A mikroműanyagok már olyan mélyen hatolnak be a földkéregbe és a környezeti rendszerekbe, hogy azokkal keveredve egy teljesen új nyersanyaggá alakulnak át a természet és a kultúra egy különös, utópisztikus keverékét adva.” Mindez csak részben a képzelet játéka, hiszen 2014-ben Hawaii partjain homokból és hulladékból álló „kőzetet” találtak, amelyet elneveztek plasztiglomerátumnak. A felvetésben olyan kérdéseket fogalmaz meg az alkotó, hogy az ember miként viszonyul egy új matériához, amely eredetét tekintve is szintetikus (ember alkotta), illetve, hogy sajátos tulajdonságai hogyan válhatnak egy tervezési folyamat alapjává.
A Beazley Design of the Year Award 2018 döntőse
A New Material Award 2018 döntőse